Köszönjük minden kedves támogatónknak, hogy évről évre támogatják törekvéseinket. Az idei évben 1 559 000 Ft lett az 1%-os felajánlásokból befolyt összeg. Ez a szám is azt mutatja, hogy sokan állnak mellettünk, támogatják törekvéseinket, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Azt szokták mondani, beszéljenek a számok. Úgy véljük, impozáns szám ez, azonban közel sem fedi le mindazt, amit a körülöttünk lévő emberektől kapunk. Minden egyéb támogatásért köszönettel tartozunk, legyen szó anyagi vagy lelki segítségnyújtásról.

A 2020-as év eddig mindenki számára különleges volt. Mi a korántsem szokványos körülmények ellenére eljuthattunk kirándulni. Köszönjük mindazoknak, akik melletünk álltak.

Az emberek hozzáállása a sérült emberekhez a megtapasztalás során sokat  képes javulni. Erre az idei kirándulásunk is jó példa volt. Öt napot töltöttünk Cserkeszőlőn. Rengeteg szervezés, munka, pénzgyűjtés a kirándulás előtt. Félve mondtak igent a helyen, ahova készültünk. Eljövetelünkkor azonban sírt az ottani vezető. Teljesen megváltozott a sérültjeink őszinte, szeretetteli lelkületétől.

Aki nem hisz abban,hogy mennyi jó ember van,az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”/Böjte Csaba testvér/

Köszönettel: a Bice-Bócák