A Bice-Bócák a Radnóti Miklós Általános Iskola minden évben megrendezett Projekt hetén már visszajáró vendégek. Idén sem volt ez másképp, és örülünk, hogy vannak ilyen lehetőségek, hogy elsimuljanak a különbségek.

Az egy órás ottlét során bemutatkozott a csapat, Lepsényi Bálint szavalt, és mesélt a csapat a bócás mindennapokról.

Fersch Réka élménybeszámolója a napról:

Kedves barátaim és ismerőseim!

Ma olyan váratlan dolog ért engem, ami nagyon jól esett, és ezt szeretném veletek is megosztani. Ma páran, bice-bócások elmentünk a Radnóti Iskolába, egy tanóra keretében, egy pár ottani diáknak előadást tartani arról, hogy mi is itt vagyunk, kik vagyunk stb. A bemutatkozáskor az is szóba került , hogy én idén érettségiztem. Amikor véget ért a program, felálltunk, elindultunk kifelé, és az egyik ccsapattársam segítette feladni a kabátomat. Odajött hozzám két kb. 4-dik és 6-dik osztály közötti „kislány”. Azt mondták nekem: Szia! Engedd meg, hogy gratuláljunk neked az érettségihez. Erre azt válaszoltam: Sziasztok! Köszönöm szépen, aranyosak vagytok. Aztán az egyik „kislányon” láttam, hogy akkor még valamit kérdezni, rám mosolygott, én visszamosolyogtam, és azt kérdezte tőlem: Megölelhetlek? Mondom, persze, aztán a mellette álló „kislány” is megölelt, és ezt mondta: további sok sikert neked. Úgy éreztem, ezt muszáj veletek is megosztanom.