December 22-én szokásos karácsonyi ünnepségükre hívták meg támogatóikat a Bice Bócák.🙂🎄🙂 Az Öregek Napközi Otthonában megrendezett műsorra nagyon sokan fogadták el az invitálást. Bevezetésként, néhány mondatban elhangzott, mennyi lehetőséget biztosít a Bócák számára a támogatók által adományozott összeg, illetve mivel tudjuk szebbé és érdekesebbé tenni életüket ezáltal. Majd felcsendültek a dalok, elhangzottak a versek és a műsor végén még néhány karácsonyi kérdésre is választ kaptunk.

Ezután Polgármester Úr és Ribárszki Ákos, lelkész mondta el kedves gondolatait az ünnepről. A támogatók közül is volt, aki szintén szólt néhány szót az ünnepről és a szeretetről. Aztán az ebédlőben kötetlen beszélgetés folyt egy kis sütemény mellett az asztaloknál. Majd miután a vendégek elmentek, az egyesület minden tagjának ajándékot hozott a Jézuska. Új sál, egy finom tea és a Bócáknak édesség, gyümölcs is jutott. ☺️ Ilyenkor mindig megköszönik az egyesület „motorjának”, Helgának is a Bócák, valamint a szülők az egész évi munkáját amit a gyerekekért tesz.🙂🌺🙂

Köszönjük az egész éves testi és lelki támogatást.